Elnevezések:A különböző vírusvédelmek az egyes vírusokat, férgeket eltérő névvel illethetik. Előfordulhat, hogy egy vírusvédelmi rendszer egy adott károkozó program különböző példányait különböző neveken azonosítja, de az is elképzelhető, hogy különböző vírusokat, férgeket illet azonos néven. Az alábbi lista tájékoztató jelleggel mutatja a legelterjedtebb vírusvédelmek elnevezését, mely természetesen még az adott vírusvédelmi rendszer különböző verziója esetén is más és más lehet. A Win32/Rbot.18 féreg elnevezései az egyes vírusvédelmek szerint:
Telepítés:Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. A megtámadott számítógép működésébe, annak operációs rendszerébe általában úgy épülnek be, hogy az egy esetleges újraindítást (boot-olást) követően is aktivízálja a kártevő kódját. Ezt általában úgy érik el, hogy a kártevő kódját tartalmazó fájl(oka)t hoznak létre vagy meglévő fájl(oka)t módosítanak, illetve beállítanak néhány bejegyzést a rendszerleíró adatbázisban, ami arra utasítja az induló operációs rendszert, hogy a frissen elhelyezett kártékony kódot is el kell indítani. Emellett - nem közvetlenül az újraindítás érdekében - más területeken (könyvtárakban) is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: Egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képes terjedni. Kihasználhatják továbbá a Windows alapértelmezés szerinti beállítását is, miszerint egy létrehozott AUTORUN.INF nevű fájllal el lehet érni, hogy egy meghajtó megnyitásakor is aktivizálódjon a kártékony kód.A Win32/Rbot.18 féreg a Windows System32 mappájában (alapértelmezés szerint C:\Windows\System32) létrehozza az alábbi fájlokat: A Win32/Rbot.18 féreg a rendszerleíró adatbázisba az alábbi bejegyzéseket hozza létre, illetve módosítja (ha már létezik): Annak érdekében, hogy egy helyi hálózaton a vírusok, férgek könnyebben terjedhessenek, képesek arra, hogy fájlok, illetve könyvtárakat megosszanak a hálózaton, esetleg a megtámadott gépen FTP szerver szolgáltatást indítanak. Természetesen ezt annak az érdekében teszik, hogy a másik számítógép elött ülő kiváncsi felhasználó a megosztáson keresztül a saját gépét is megfertőzhesse.A Win32/Rbot.18 féreg megosztott könyvtárként az alábbi mappákat használja: Biztonsági rések, sérülékenységekEgy, az Interneten terjedő vírus, féreg a felhasználó interaktívitása mellett kihasználhatja a megtámadott számítógép operációs rendszerének, illetve valamely alkalmazásának biztonsági hibáját. Ennek révén képes arra, hogy a megtámadott számítógépen vezérlést szerezzen.A Win32/Rbot.18 féreg a terjedése érdekében kihasználja a Microsoft MS04-011 jelű sérülékenységét.Az LSASS.EXE (Local Security Authority Subsystem Service) programban található puffertúlcsordulási hiba távolról történő kódfuttatást tesz lehetővé az érintett rendszeren, mely által a támadó teljesen átveheti a távoli számítógép vezérlését.A Win32/Rbot.18 féreg a terjedése érdekében kihasználja a Microsoft MS03-026 , illetve a Microsoft MS03-039 jelű sérülékenységét.A sebezhetőség az RPCSS szolgáltatás DCOM részét érinti. Az RPC (távoli eljáráshívás) a Windows rendszerek által használt egyik legfontosabb protokoll. Amennyiben a támadó kihasználja ezt a sebezhetőséget, képes lehet rosszindulatú kódok futtatására, illetve szolgáltatásmegtagadási támadásra.Támadás az internetenSok vírus, féreg képes arra, hogy az interneten támadást indítson más számítógépek ellen, lehetetlenné téve azok használatát.A féreg a következő típusú flood támadásokat hajtja végre:
A féreg a DoS támadáshoz ICMP protokolt használ. A megtámadott számítógépen a hátsóajtó nyitásának egy eszköze, ha valamilyen IRC csatornán keresztül a féreg vagy vírus lehetőséget teremt a távvezérlésre. Az IRC csatornákon keresztül tovább is küldheti magát más IRC felhasználókhoz.A Win32/Rbot.18 féreg a(z) asnpwnz12345.server.us IRC szerverhez és a(z) #asnpwn csatornához csatlakozik. A megtámadott számítógépen a vírusoknak, férgeknek az egyik elsődleges célpontjai a megosztott mappák. Ezzel nemcsak a helyi hálózaton, hanem peer-to-peer (P2P) kapcsolatokon keresztül is képesek terjedni. Megpróbálhatnak továbbá távoli kapcsolatot létesíteni más számítógépek megosztott könyvtáraival is.A jelszavakat az alábbiakból választja: |