Elnevezések:A különböző vírusvédelmek az egyes vírusokat, férgeket eltérő névvel illethetik. Előfordulhat, hogy egy vírusvédelmi rendszer egy adott károkozó program különböző példányait különböző neveken azonosítja, de az is elképzelhető, hogy különböző vírusokat, férgeket illet azonos néven. Az alábbi lista tájékoztató jelleggel mutatja a legelterjedtebb vírusvédelmek elnevezését, mely természetesen még az adott vírusvédelmi rendszer különböző verziója esetén is más és más lehet. A Win32/Mytob.AF.2 féreg elnevezései az egyes vírusvédelmek szerint:
Telepítés:Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. A megtámadott számítógép működésébe, annak operációs rendszerébe általában úgy épülnek be, hogy az egy esetleges újraindítást (boot-olást) követően is aktivízálja a kártevő kódját. Ezt általában úgy érik el, hogy a kártevő kódját tartalmazó fájl(oka)t hoznak létre vagy meglévő fájl(oka)t módosítanak, illetve beállítanak néhány bejegyzést a rendszerleíró adatbázisban, ami arra utasítja az induló operációs rendszert, hogy a frissen elhelyezett kártékony kódot is el kell indítani. Emellett - nem közvetlenül az újraindítás érdekében - más területeken (könyvtárakban) is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: Egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képes terjedni. Kihasználhatják továbbá a Windows alapértelmezés szerinti beállítását is, miszerint egy létrehozott AUTORUN.INF nevű fájllal el lehet érni, hogy egy meghajtó megnyitásakor is aktivizálódjon a kártékony kód.A féreg kódját tartalmazó fájlok az alábbi ikonnal jelennek meg:
A Win32/Mytob.AF.2 féreg a megtámadott gépen FTP szervert indít. E-mail üzenetekAz e-mail üzenetekben terjedő férgek elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet megfertőzzenek. Ezt e-mail üzenetek létrehozásával és elküldésével érik el. Az létrehozott e-mail üzenetek általában tartalmazzák a féreg kódját, de az is előfordulhat, hogy maga a megtámadott számítógép felhasználója tölti azt le az üzenetben megadott hivatkozásról. Az egyes férgek a legkülönfélébb paraméterekkel rendelkező e-mail üzeneteket képesek generálni és elküldeni.A Win32/Mytob.AF.2 féreg a terjedése érdekében e-mail üzeneteket generál és ebben küldi tovább saját kódját.Hogy az e-mail üzenetekben terjedő vírusok, férgek minél inkább el tudjanak terjedni, a megtámadott számítógépeken e-mail címeket gyűjtenek. Ezeket az e-mail címeket aztán felhasználják egyrészt arra, hogy a vírus, féreg kódját továbbküldjék. Esetenként a megtalált címeket a Feladó mező kitöltésére is használják, meghamisítva ezzel az üzenet forrását.A Win32/Mytob.AF.2 féreg a(z) Temporary Internet Files mappában keres e-mail címeket. A Win32/Mytob.AF.2 féreg az alábbi kiterjesztésű fájlokban keres e-mail címeket: Az üzenetek elküldéséhez a férgek, vírusok a megpróbálják megkeresni a továbbításhoz szükséges SMTP szervereket.A Win32/Mytob.AF.2 féreg az üzenetek elküldéséhez használt SMTP szerverek kereséséhez az aktuális domain elé illesztett alábbi előtagokkal próbálkozik: A féreg a [HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Internet Account Manager\Accounts] regisztrációs adatbázis bejegyzést használja SMTP szerver kereséséhez. Biztonsági rések, sérülékenységekEgy, az Interneten terjedő vírus, féreg a felhasználó interaktívitása mellett kihasználhatja a megtámadott számítógép operációs rendszerének, illetve valamely alkalmazásának biztonsági hibáját. Ennek révén képes arra, hogy a megtámadott számítógépen vezérlést szerezzen.A Win32/Mytob.AF.2 féreg a terjedése érdekében kihasználja a Microsoft MS04-011 jelű sérülékenységét.Az LSASS.EXE (Local Security Authority Subsystem Service) programban található puffertúlcsordulási hiba távolról történő kódfuttatást tesz lehetővé az érintett rendszeren, mely által a támadó teljesen átveheti a távoli számítógép vezérlését.Támadás az internetenSok vírus, féreg képes arra, hogy az interneten támadást indítson más számítógépek ellen, lehetetlenné téve azok használatát.A féreg módosítja a host fájlt, ezáltal az alábbi webcímek elérhetetlenné válnak: HátsóajtóA vírusok, férgek egyre gyakrabban nyitnak hátsóajtót a megtámadott számítógépen. Ezzel teljes mértékben átvehetik a számítógép felügyeletét, a támadó azt csinál a számítógépen, amit csak akar: alkalmazásokat futtathat, állíthat le, állományokat tölthet le/fel, jelszavakat, hozzáférési kódokat tulajdoníthat el.A Win32/Mytob.AF.2 féreg véletlenszerűen kiválasztott portokon nyit hátsóajtót. A megtámadott számítógépen a hátsóajtó nyitásának egy eszköze, ha valamilyen IRC csatornán keresztül a féreg vagy vírus lehetőséget teremt a távvezérlésre. Az IRC csatornákon keresztül tovább is küldheti magát más IRC felhasználókhoz.A Win32/Mytob.AF.2 féreg a(z) shell15.fiberirt.net IRC szerverhez és a(z) #Heaven csatornához csatlakozik. |