Elnevezések:A különböző vírusvédelmek az egyes vírusokat, férgeket eltérő névvel illethetik. Előfordulhat, hogy egy vírusvédelmi rendszer egy adott károkozó program különböző példányait különböző neveken azonosítja, de az is elképzelhető, hogy különböző vírusokat, férgeket illet azonos néven. Az alábbi lista tájékoztató jelleggel mutatja a legelterjedtebb vírusvédelmek elnevezését, mely természetesen még az adott vírusvédelmi rendszer különböző verziója esetén is más és más lehet. A Win32/Galil.A féreg elnevezései az egyes vírusvédelmek szerint:
Telepítés:Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. A megtámadott számítógép működésébe, annak operációs rendszerébe általában úgy épülnek be, hogy az egy esetleges újraindítást (boot-olást) követően is aktivízálja a kártevő kódját. Ezt általában úgy érik el, hogy a kártevő kódját tartalmazó fájl(oka)t hoznak létre vagy meglévő fájl(oka)t módosítanak, illetve beállítanak néhány bejegyzést a rendszerleíró adatbázisban, ami arra utasítja az induló operációs rendszert, hogy a frissen elhelyezett kártékony kódot is el kell indítani. Emellett - nem közvetlenül az újraindítás érdekében - más területeken (könyvtárakban) is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: Egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képes terjedni. Kihasználhatják továbbá a Windows alapértelmezés szerinti beállítását is, miszerint egy létrehozott AUTORUN.INF nevű fájllal el lehet érni, hogy egy meghajtó megnyitásakor is aktivizálódjon a kártékony kód.A féreg kódját tartalmazó fájlok az alábbi ikonnal jelennek meg:
E-mail üzenetekAz e-mail üzenetekben terjedő férgek elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet megfertőzzenek. Ezt e-mail üzenetek létrehozásával és elküldésével érik el. Az létrehozott e-mail üzenetek általában tartalmazzák a féreg kódját, de az is előfordulhat, hogy maga a megtámadott számítógép felhasználója tölti azt le az üzenetben megadott hivatkozásról. Az egyes férgek a legkülönfélébb paraméterekkel rendelkező e-mail üzeneteket képesek generálni és elküldeni.A Win32/Galil.A féreg a terjedése érdekében e-mail üzeneteket generál és ebben küldi tovább saját kódját.TevékenységekMinden vírus, féreg azt csinál, amit akar, illetve amit a programozó beleprogramozott. Egyes vírusok, férgek tevékenységüket (büntető rutinjukat) valamilyen eseményhez, legtöbbször valamilyen időponthoz kötik.
|