Elnevezések:A különböző vírusvédelmek az egyes vírusokat, férgeket eltérő névvel illethetik. Előfordulhat, hogy egy vírusvédelmi rendszer egy adott károkozó program különböző példányait különböző neveken azonosítja, de az is elképzelhető, hogy különböző vírusokat, férgeket illet azonos néven. Az alábbi lista tájékoztató jelleggel mutatja a legelterjedtebb vírusvédelmek elnevezését, mely természetesen még az adott vírusvédelmi rendszer különböző verziója esetén is más és más lehet. A W97M/ColdApe.C macrovirus elnevezései az egyes vírusvédelmek szerint:
Telepítés:Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. A megtámadott számítógép működésébe, annak operációs rendszerébe általában úgy épülnek be, hogy az egy esetleges újraindítást (boot-olást) követően is aktivízálja a kártevő kódját. Ezt általában úgy érik el, hogy a kártevő kódját tartalmazó fájl(oka)t hoznak létre vagy meglévő fájl(oka)t módosítanak, illetve beállítanak néhány bejegyzést a rendszerleíró adatbázisban, ami arra utasítja az induló operációs rendszert, hogy a frissen elhelyezett kártékony kódot is el kell indítani. Emellett - nem közvetlenül az újraindítás érdekében - más területeken (könyvtárakban) is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: Egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képes terjedni. Kihasználhatják továbbá a Windows alapértelmezés szerinti beállítását is, miszerint egy létrehozott AUTORUN.INF nevű fájllal el lehet érni, hogy egy meghajtó megnyitásakor is aktivizálódjon a kártékony kód.
MakrókezelésA makróvírusok célja, hogy terjedésük során egy másik dokumentumot megfertőzzenek. Minden olyan adatállomány, mely az adatokon kívül az adatállomány értelmezni képes alkalmazás számára végrehajtható programot tartalmaz makróvírussal megfertőzhető. Természetesen ez csak akkor igaz, ha az alkalmazás számára végrehajtandó utasításkészlet lehetőséget teremt erre. A makróvírusok a terjedésük érdekében a megfertőzött dokumentumban makrókat hoznak létre. Ebben helyezik el a terjedésükhöz szükséges kódot, amit aztán a dokumentumot kezelő alkalmazás (például Microsoft Word, Excel) értelmez és végrehajt.A W97M/ColdApe.C macrovirus által fertőzött dokumentum tartalmazza a(z) AutoOpen vírusmakrót. A fertőzött sablonfájl tartalmazza a(z) AutoClose vírusmakrót. Megjegyzés: Egy állomány dokumentum, illetve sablon voltát NEM a fájl kiterjesztése dönti el. Minden sablon és dokumentum tartalmaz egy típusjelzést (ez egyetlen bit az állományban), ami alapján az alkalmazás eldönti, hogy dokumentumról vagy sablonról van-e szó. A makróvírusok a dokumentrumon, illetve sablonon belül számos különböző területen lehetnek. A vírus készítőjének alapvető célja, hogy minél jobban eldugja a vírus kódját.A W97M/ColdApe.C macrovirus fertőzése class típusú, a víruskód a ThisDocument modulban található. A makróvírusoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a fertőzött makrókód elinduljon. Erre a makróvírusokat kezelő alkalmazások számos lehetőséget kínálnak.Az alábbi automakrók segítségével éri el a makróvírus, hogy felhasználói beavatkozás nélkül, automatikusan lefusson és vezérléshez jusson a számítógép felett a víruskód: A makróvírusok saját rejtőzködésük érdekében gyakran lopakodási technikákat is bevetnek, megnehezítve ezzel a felfedezésüket.A W97M/ColdApe.C macrovirus kikapcsolja a konverzió átalakításának jóváhagyását, a Word makróvírus védelmét, a normal.dot módosítására való promptolást. A W97M/ColdApe.C macrovirus nem fertőzi meg azokat az állományokat, amelyek elején szerepel a(z) 'AVM szövegrész. A makróvírusok esetenkén több különböző típusú állományt is képesek megfertőzni.A macrovirus a következő kiterjesztésű fájlokat fertőzi meg: HátsóajtóA vírusok, férgek egyre gyakrabban nyitnak hátsóajtót a megtámadott számítógépen. Ezzel teljes mértékben átvehetik a számítógép felügyeletét, a támadó azt csinál a számítógépen, amit csak akar: alkalmazásokat futtathat, állíthat le, állományokat tölthet le/fel, jelszavakat, hozzáférési kódokat tulajdoníthat el.Az alábbi e-mail címekre értesítést küld, ha sikerült megnyitnia a hátsóajtót. Ezekre a címekre elküldi a számítógépről összegyűjtött információkat is: EgyebekA kártékony programok programozói az elkészült kódban üzeneteket, képeket helyezhetnek el, melyeket általában valamilyen formában titkosítanak. A vírusok, programférgek és egyéb kártevők programkódjában sok esetben találunk jellegzetes szövegeket, amelyekben vagy a vírus készítőjének szignóját tisztelhetjük, vagy a vírus működéséhez felhasznált jellemző szövegrészeket (fájl és könyvtárnevek stb.). E szövegek nem mindig ismerhetők fel közvetlenül, többnyire csak a kódolt vírusprogram dekódolásával válnak láthatóvá és olvashatóvá.A W97M/ColdApe.C macrovirus programkódjában szereplő, de soha meg nem jelenő szöveg(ek): ' Nick "The Love Monkey" Virus Package by ALT-F4 and ALT-F11 for the Alternative Virus Mafia |