A kártevő az Agent családba tartozik. Elnevezések:A különböző vírusvédelmek az egyes vírusokat, férgeket eltérő névvel illethetik. Előfordulhat, hogy egy vírusvédelmi rendszer egy adott károkozó program különböző példányait különböző neveken azonosítja, de az is elképzelhető, hogy különböző vírusokat, férgeket illet azonos néven. Az alábbi lista tájékoztató jelleggel mutatja a legelterjedtebb vírusvédelmek elnevezését, mely természetesen még az adott vírusvédelmi rendszer különböző verziója esetén is más és más lehet. A Win32/Agent.NHX trójai elnevezései az egyes vírusvédelmek szerint:
Telepítés:Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. A megtámadott számítógép működésébe, annak operációs rendszerébe általában úgy épülnek be, hogy az egy esetleges újraindítást (boot-olást) követően is aktivízálja a kártevő kódját. Ezt általában úgy érik el, hogy a kártevő kódját tartalmazó fájl(oka)t hoznak létre vagy meglévő fájl(oka)t módosítanak, illetve beállítanak néhány bejegyzést a rendszerleíró adatbázisban, ami arra utasítja az induló operációs rendszert, hogy a frissen elhelyezett kártékony kódot is el kell indítani. Emellett - nem közvetlenül az újraindítás érdekében - más területeken (könyvtárakban) is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: Egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képes terjedni. Kihasználhatják továbbá a Windows alapértelmezés szerinti beállítását is, miszerint egy létrehozott AUTORUN.INF nevű fájllal el lehet érni, hogy egy meghajtó megnyitásakor is aktivizálódjon a kártékony kód. A számítógépeket támadó vírusok, férgek az elindulást követő aktivizálódás érdekében szolgáltatást (service) is létrehozhatnak. A szolgáltatások paramétereit is természetesen tartalmazza a rendszerleíró adatbázis (registry). A szolgáltatásokat a Windows XP alatt a Vezérlőpult/Felügyeleti eszközök/Szolgáltatások alatt tekinthetjük meg. A vírusok, férgek a szolgáltatásokat le is állíthatják.A Win32/Agent.NHX trójai Bank néven hoz létre szervizt. A létrehozott szerviz a(z) C:\Windows\System32\<actualfile> elérési útra hivatkozik. Megjegyzés: Az elnevezésekben szereplő <actualfile> kifejezés az elindított fertőzött fájl nevét jelöli.HátsóajtóA vírusok, férgek egyre gyakrabban nyitnak hátsóajtót a megtámadott számítógépen. Ezzel teljes mértékben átvehetik a számítógép felügyeletét, a támadó azt csinál a számítógépen, amit csak akar: alkalmazásokat futtathat, állíthat le, állományokat tölthet le/fel, jelszavakat, hozzáférési kódokat tulajdoníthat el.A(z) dll0.2288.org weboldalhoz csatlakozik. Megjegyzés: A kártevők gyakran az internetről töltenek le kártékony kódot, melyek tartalma és elérhetősége azonban folyamatosan változhat. |