A Packed.VMProtect családba a következő kártevők tartoznak: Packed.VMProtect.AAA Telepítés:Egyes vírusok, férgek a telepítést megelőzően, illetve a telepítés során, esetleg a számítógép sikeres megfertőzését követő első újraindítás alkalmával valamilyen látványos tevékenységet végeznek. Ennek a célja - azon kívül, hogy felhívják magukra a figyelmet - az, hogy az felhasználói interaktívitással (egy billentyűlenyomás vagy egérkattintás) megnehezítsék a kártékony kód automatikus feldolgozását virtuális környezetben.A család a saját kódjának telepítése során az alábbi ablako(ka)t jeleníti meg a képernyőn: Az interneten vagy lokális hálózaton terjedő kártevők elsődleges célja, hogy egy másik számítógépet fertőzzenek meg. A megtámadott számítógép működésébe, annak operációs rendszerébe általában úgy épülnek be, hogy az egy esetleges újraindítást (boot-olást) követően is aktivízálja a kártevő kódját. Ezt általában úgy érik el, hogy a kártevő kódját tartalmazó fájl(oka)t hoznak létre vagy meglévő fájl(oka)t módosítanak, illetve beállítanak néhány bejegyzést a rendszerleíró adatbázisban, ami arra utasítja az induló operációs rendszert, hogy a frissen elhelyezett kártékony kódot is el kell indítani. Emellett - nem közvetlenül az újraindítás érdekében - más területeken (könyvtárakban) is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: Egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képes terjedni. Kihasználhatják továbbá a Windows alapértelmezés szerinti beállítását is, miszerint egy létrehozott AUTORUN.INF nevű fájllal el lehet érni, hogy egy meghajtó megnyitásakor is aktivizálódjon a kártékony kód.
A rendszerleíró adatbázisba bejegyzi magát, biztosítva magának a rendszerindításkori betöltődést. A számítógépeket támadó vírusok, férgek az elindulást követő aktivizálódás érdekében szolgáltatást (service) is létrehozhatnak. A szolgáltatások paramétereit is természetesen tartalmazza a rendszerleíró adatbázis (registry). A szolgáltatásokat a Windows XP alatt a Vezérlőpult/Felügyeleti eszközök/Szolgáltatások alatt tekinthetjük meg. A vírusok, férgek a szolgáltatásokat le is állíthatják.A legtöbb esetben szolgáltatást (szervizt) is létrehoz. HátsóajtóA vírusok, férgek egyre gyakrabban nyitnak hátsóajtót a megtámadott számítógépen. Ezzel teljes mértékben átvehetik a számítógép felügyeletét, a támadó azt csinál a számítógépen, amit csak akar: alkalmazásokat futtathat, állíthat le, állományokat tölthet le/fel, jelszavakat, hozzáférési kódokat tulajdoníthat el.Különböző portokon képes hátsóajtót nyitni, melyeken keresztül weboldalakhoz csatlakozik, illetve fájlokat tölt le a háttérben. |